A kövekkel való gyógyításról már 5000 évvel ezelőttről is vannak feljegyzések. Nálunk is egyre elterjedtebb, hogy ásványokat használunk betegségek esetében a test és lélek harmonizálására, vagy csak azért, mert szépek és örömünket leljük bennük.
Minden jegy szülöttének megvan a maga születési köve. Ezek a születési kövek többfélék lehetnek, előfordul, hogy egy fajta kő több csillagjegy mellé is van rendelve.
Amikor a születési időnknek megfelelő kő a szívünknek is kedves, szívesen viseljük, akkor az szerencsekövünkké válik.
Amikor valaki ösztönösen ráérez egy kő vonzására, és kiválasztja azt, rendszerint az is bebizonyosodik, hogy annak a gyógyító hatása éppen az ő fizikai vagy lelki bajára lesz megoldás.
Előfordul, hogy valaki azt mondja, nem hisz ezekben a gyógyhatásokban, ugyanakkor kiválasztja a neki megtetsző követ. Ilyenkor a kő máris dolgozott, hiszen a lélekre gyakorolt hatását bizonyította.
Amikor jó érzéssel nézünk és kezünkbe fogunk valamit, gondolataink pozitívvá válnak, innen már csak egy lépés, hogy testünkben beinduljon a gyógyulási folyamat. És itt kerülnek előtérbe a kövek, melyek ásványokból állnak.
De hogy segíthetnek az ásványok anélkül, hogy szervezetünkbe kerülnének? Természetesen a rezgésükkel! Ahogyan minden szervünk más-más frekvencián rezeg - láthatatlanul -, ugyanúgy a kövek is ezt teszik. A két rezgés összehangolása pedig jótékony hatással van szerveinkre, így elősegíti a gyógyulásunkat.
Mielőtt azonban a nemeskőgyógyászat kipróbálására szánnánk el magunkat, tudatosítsuk magunkban, hogy a kövek sem tesznek csodát, ez a terápia inkább kiegészítő és megelőző gyógymód lehet.
Előfordul, hogy egy kő önmagában is teljes gyógyulást eredményez, de ha nem ezt tapasztaljuk, keressünk más, kiegészítő terápiát.